Beszámoló kicsit másként - saját szemszögből

A fiatalember új beszámolója, 2015. Karácsonyán érkezett... :-) Érdemes először a vonal alatti szöveget elolvasni és utána a legfelsőt...:-)

Lassan másfél éve már annak, hogy először jártam a „rendeléseden". Fogalmam sem volt mi a bajom pontosan, de nem volt jó úgy lennem, ahogy akkor voltam, és szerettem volna változást elérni. Nem tudtam pontosan milyen út vár rám, vagy, hogy milyen hosszú lesz az. Azt tudtam, hogy minden más módszer, vagy ember, amiktől / akiktől a megoldást vártam nem értek célt. A Te módszered számomra új és ismeretlen volt, maga a megközelítés is, amit alkalmaztál, de volt egy olyan megérzésem, hogy talán most indulhatok el a megoldás irányába, és ez így is történt. Persze nem egyik pillanatról a másikra, több hónap, majd egy év kellett hozzá.

 Mikor belefogtunk, azt hittem mélypontról indulunk, és hogy talán annál rosszabb már nem is lehet, de kiderült, hogy van még sokkal mélyebb szint is. Talán pont egy éve Karácsony környékén éltem át az eddigi legnehezebb időszakot életemben.

  Hálás vagyok érte, hogy mindvégig mellettem voltál és nem engedted el a kezem. Hittél bennem és abban, hogy eljutok, oda ahol most vagyok. A kérdés számomra mindig az volt mikor, amire persze nem tudtál konkrét választ adni, ez mindenkinél más időtáv, megjósolhatatlan. Nem szeretek olyan dolgokba belefogni, aminek nem tudom a részleteit, de talán jobb volt, hogy ebben az esetben nem tudtam mindent előre, mert akkor lehet, bele sem fogok. Senkinek nem kívánom azt a szenvedést, amit átéltem, álomban sem gondoltam volna, hogy van ilyen. Volt olyan napom mikor azt hittem ezt nem fogom túlélni és ennek sosem lesz vége, de mégis sikerült, egyszer eljött egy pont és minden átfordult, elindultam a víz alól a felszín fele.

Most azt kell, mondjam, minden szenvedés megérte, mert jobban érzem magam, mint valaha korábban, minden félelem és szorongás, ami bennem volt szinte teljesen eltűnt, hatalmas belső nyugalom váltotta fel. A letörtség és az életuntság mind eltűnt belőlem. Derűs vagyok és tele vagyok életkedvvel.  A negatív szemlélet és hozzáállás teljesen átalakult bennem pozitívvá. A legapróbb dolgoknak is tudok örülni, nyitottabb és sokkal befogadóbb ember lettem, keresem mások társaságát és azok is az enyémet.

Talán az egyik legfontosabb változás bennem a jelenre irányult fókusz lett, ami automatikussá vált. Korábban vagy a múltban, vagy a jövőben töltöttem figyelmem, gondolataim javarésze is itt kalandozott, persze néha ma is teszek kitérőket, de csak ha feltétlenül szükséges és inkább rövid időre. Annyi minden jó dolog van az életemben, hogy néha nehezen tudok betelni velük, miért pazarolnék arra időt, hogy a múltat sirassam, vagy a jövőn aggódjak. Be kellett látnom, hogy azok a dolgok, amik igazán számítanak, mind ott vannak körülöttem és bennem, csak eddig az elmém elterelte a figyelmem ezekről.

Mondhatnám most azt milyen kár, hogy nem vettem ezt észre 35 évig, de inkább azt mondom, milyen szuper, hogy erre végre rájöttem, nem volt könnyű, de sikerült. Köszönöm, hogy velem tartottál, és hogy mindvégig hittél bennem. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ezt az írást a Vendégem hozzájárulásával osztom meg. 

Szeretettel ajánlom mindazoknak akik szeretnének a jelenlegi élethelyzetükön változtatni, megoldást találni rá. 

Íme, egy eset a sok közül, amely bemutathatja, hogy az életünket élhetjük sokkal boldogabban is, mint ha csak vegetálunk, reagálunk, szenvedünk, boldogtalanok vagyunk, félelemben élünk, és szeretet hiány pótlásáért „kapaszkodunk”.

Kb. fél éve került hozzám egy fiatalember, aki évek óta depresszióval, pánikrohamokkal, szívritmus zavarral, álmatlansággal, fejfájással élt együtt. Ez idő alatt évekig járt pszichiáterhez, kardiológushoz, sok doboz gyógyszert beszedett, de az állapota nem javult…sőt rosszabbodott. (Mindezekre rengeteg pénzt, időt, és energiát fektetett annak reményében, hogy meggyógyul.) Gyógyulás helyett az életterületein kisebb-nagyobb problémák merültek fel.

Az aktuális problémája, amivel megkeresett mégsem a testi tünetei voltak, hanem egy korábbi párkapcsolati szakítás által megélt érzelmi válsága. Az első kezelések, beszélgetések alatt komoly erőfeszítésbe került, hogy megnyíljon, hogy bízzon bennem, de elsősorban önmagában, hogy egy kicsit közelebb engedjen magához. Az addig racionális elmén keresztül szemlélve a világot, számára az energia, az energia gyógyászat, az érzelmek, a csakrák teljesen ismeretlenek voltak. Viszont a Sors, az Univerzum mindent megtett, hogy elsodorja őt a racionális világon túlra, vagyis a Valóság tágabb megismeréséhez.  A munkahelyi, magánéleti problémák, depresszió, alvás zavarok, szívritmus zavar, fejgörcs mind-mind arrafelé terelték, hogy elinduljon egy belső változási folyamaton. 

Gyermek korától kezdődően szorongás és félelem volt az egész élete.  A félelem annyira eluralkodott rajta, hogy minden percét az töltötte ki. Minden tettét, minden cselekedetét, minden döntését, illetve döntésképtelenségét a félelem vezérelte.  Nem ismert ezen kívül semmilyen érzelmet. A pozitív érzelmeket annyira mélyen elfojtotta, hogy kemény energetikai munkával is csak nagyon nehezen lehetett hozzájuk eljutni.

A harmonizációs kezelések, telefonbeszélgetések, társasjáték, és családlélek-gyógyítás csoportos terápiák alkalmazása során, egyre nyitottabbá vált. Kezdtek a félelmei,t a szorongása, az élethez való negatív hozzá állása oszladozni.  Lassú volt a folyamat, és sokszor akarta feladni. Viszont volt benne mindig egy belső erő, ami vitte előre, ami arra sarkalta, hogy nem adhatja fel. Néha elveszítette ezt az erőt, ami majdnem rossz irányba vitte őt. Miután befolyásolható ember volt, ezért a környezetére hallgatván majdnem bevonult egy pszichiátriai intézetbe, melyhez természetesen nevét adta a kb. 5 éve őt kezelő pszichiáter.

És mégis talán ez a beutaló is nagy segítségére volt abban, hogy egy nagy áttöréshez, átlendítéshez hozzá segítse. Nem sokkal ezután megszületett benne az a döntés, mely által egy másik szemüvegen keresztül kezdte látni önmagát, a környezetét az érzelmeit, és az egész addigi életét.

Az „áttörés” után, mintha valami megváltozott volna. Már kezdte jól, jobban érezni magát, megjelentek benne a pozitív érzelmek, amit addig elutasított, a félelme minimálisra csökkent, egy olyan önismereti útra tévedt, ami számára korábban elképzelhetetlen volt.

Olyan erőteljes meglátásai lettek önmagáról, hogy más éveken keresztül nem tud ilyen „szintre” eljutni. Elindult egy nagyon erőteljes, gyors, és csodálatos változáson.

Mostanra elérkezett abba az állapotába, hogy a gyógyszereit elhagyta, az fejfájása, álmatlansága megszűnt, a depressziója és a pánikrohamai teljesen elmúltak, hiszen a félelem, ami vezérelte a pánikrohamait, már nem rendelkezik azzal az energiával, mint korábban.  Ha meg is jelenik a félelem, már tudja kezelni. Képessé vált látni önmagát kívülállóként. Észrevesz olyan gondolatokat, érzéseket, amelyekre korábban semmilyen rálátása nem volt.

Elérkezett egy olyan stádiumba, hogy a negatív érzelmeket lassan felváltják a pozitív érzelmek, megváltozott a hozzá állása a dolgokhoz, kezdi érzékelni az életének a pozitív aspektusait is. Ez a belső változás a munkahellyel kapcsolatos problémájára már pozitív hatással van, nem sokára egyéb életterületeire is bekúszik

Vagyis: kezébe vette a sorsát…irányítja a sorsát, nem a félelem vezérelte reagálással telnek a minden napjai, már nagyon sokszor felismeri az érzelmeit. A negatív érzelmeket tudja kezelni. Ezután a jönnek a pozitív érzelmekre történő fókuszálás, amikor majd meg tudja élni a Boldogságot, a Szeretet, az Örömöt…magát a Teljességet.

És íme a Fiatalember válasza a fentiekre... :-)

Érdekes volt végigolvasni a Te szemszögedből az egészet, ahogy már említettem vegyes érzelmek voltak bennem az olvasottakkal kapcsolatban szomorú, de bizakodó is. Belső szemlélőként picit másként látom az elmúlt időszakot, talán én nem látom ilyen nagynak a változást összességében, de bízom benne, hogy ha Te így látod, akkor annak van valós alapja. Abban biztos vagyok, hogy a félelem, a szorongás területén óriási előrelépést könyvelhetünk el, az ilyen érzelmek szinte teljes mértékben eltűntek, ugyan úgy a gyógyszerek is, ez nagy siker! Ha ez megtörtént ezen a téren, akkor hiszek benne, hogy a többi negatív érzelem levetkőzése sem lehet már nagy akadály, sőt a pozitívat is meg tudom majd élni. Amit még mindig sokszor érzek, az a harag és a düh. Ezeket szeretném most helyretenni, átalakítani, elengedni, mert még mindig mérgezik a mindennapjaim. Az alapvető hozzáállás sokat javult, de még mindig van mit fejlődnöm, sokat zsörtölődöm még midig, de már észreveszem. Pl. vasárnap nem kaptam cipőfűzőt abban a boltban, ahol a cipőm vettem és bosszankodni kezdtem, hogy miért nem, korábban ott vettem, nem igaz, hogy nem árulnak, reklamálni kezdtem, nem akartam elfogadni a tényt. Aztán rájöttem, hogy teszek az egészre és keresek másik boltot. Ha nem abban a bevásárló központban akkor máshol,  de rákerestem az okos telefonomon és házon belül találtam egy másik boltot, megkerestem és ott kaptam fűzőt, jobbat és olcsóbban mint a másik helyen. Ez óriási dolog, hogy így is lehet hozzáállni az egészhez, bár még gyakorolnom kell. A hála és a szeretet, valamint az öröm megélése még nagyon alacsony szinten van, de igyekszem arra fókuszálni ami a jelen pillanatban jó, és mindenben többet keresem a jót, mint korábban. Újra jól alszom, és van energiám, arra is, hogy sportolni tudjak, amit vasárnap újra elkezdtem és terveim közt szerepel, ennek rendszeres folytatása. Nyitottabb igyekszem lenni új dolgokra, nem elutasító, meg bezárkózó, valahogy az ismeretlent is máshogy fogadom, bennem van, hogy ebben, hogy valami, vagy valaki ismeretlen még jó is lehet, jót hozhat. Egy fő terület van, ami fontos lenne, de nem haladok vele. Célok. Mind munka, mind magánélet területén, nem igazán körvonalazódnak ezek bennem, és ez már egy régi téma, Te tudod. Azt hiszem, ha konkrét célok lennének, sokkal jobban tudnék továbbhaladni.  A leírtakkal kapcsolatban úgy látom, hogy elég jól összefoglaltad az elmúlt időszakot, és az eseményeket is. Hozzátenni nem igazán tudok, talán egy dolog: a leírásban pszichológust írtál, de a Dr.nő, aki beutalt az elmegyógyintézetbe egy pszichiáter volt, talán érdemes átírni, annak nagyobb súlya van, meg beleírnám azt is, hogy ez a Dr.-nő több százezer forintomba került mielőtt a beutalóig jutottunk és évek alatt nem értem el vele töredékét annak, amit Veled közösen sikerült elérni mindössze fél év alatt.